Öt település, Fülpösdaróc, Géberjén, Győrtelek, Ököritófülpös és Tunyogmatolcs 300 millió forint értékű ökoturisztikai fejlesztést valósított meg a Holt-Szamos mentén.
A Szamosi élménytér kialakítása elnevezésű projekt pályázatára 293,5 millió forint támogatást kapott az öt község önkormányzata, s az összeget a konzorciumvezető egyesület 6,5 millió forint saját forrással egészítette ki – tájékoztatott a „Jót s Jól" a Szatmári Kistérségben Egyesület elnöke, Kovács Sándorné.
A térség gazdasági és turisztikai fellendítése érdekében megvalósított beruházás során például Fülpösdarócon élménytorony, Géberjénben télen-nyáron használható korcsolyapálya, úszómalom, Győrteleken keszegsütő, Ököritófülpösön pedig fedett szabadtéri színpaddal pihenőtér létesült, míg Tunyogmatolcson újjáépítették a valamikori kurta kocsmát, amelynek emlékét Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című verse is őrzi.
Az újjáépített kurta kocsmát egy új látogatóközpont részeként rendezték be, a régi típusú kocsmapulttal, kármentővel, s az italkimérő egyik asztalánál Petőfi Sándor élethű viaszszobra is látható, ahová letelepedhetnek a turisták.
Géberjénben felújították továbbá a Jékey-kúriát is, ahol ökoturisztikai élménytért rendeztek be. A közeli Shrek-tanya egy viaszbábos játszótér, amely az észak-európai mitológiában említett ogréknak, az emberevő félóriásoknak állít emléket.
Az öt település turisztikai attrakcióit vízi járművekkel, csónakokkal, kenuval és kajakkal is felkereshetik majd a turisták a Holt-Szamoson. A projekt pénzügyi elszámolása, lezárása és ellenőrzésének befejezését követően a jövő tavasztól szervezik majd az utakat az öt szatmári településre, de a létesítmények addig is látogathatók.
Forrás: turizmus.com ; kép: holtszamoselmenyter.hu