További négymilliárd forinttal támogatja a kormány a debreceni Nagyerdő fejlesztését, mely a strandfürdő rekonstrukcióját is magában foglalja.
A Debreceni Gyógyfürdő Kft. május végén tervezői ötletpályázatot hirdetett az Aquaticum Strandfürdő fejlesztési elképzeléseinek kidolgozására- írta a dehir.hu hírportál. Az ötletpályázat eredményét kedden hirdették ki. Papp László polgármester elmondta, húsz tervező adott be pályaművet, ezek közül kilencet díjaztak, illetve vásároltak meg összesen 20 millió forintból. A zsűri döntése szerint Bordás Péter pályaműve lett az első, második helyezett nem lett, két harmadik viszont igen.
A portál emlékeztet: Bordás Péter tervezte a Nagyerdei Stadiont és a parkerdő megújításának is ő volt a tervezője. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az ötletpályázatra beküldött pályaművekből a legjobb elképzeléseket felhasználják majd a strandfürdő felújításánál. Az, hogy Bordás Péter nyerte az ötletpályázatot, még nem jelenti azt, hogy ő tervezi majd az új strandot, a tervező(k) személyéről később döntenek.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a Nagyerdő teljes rekonstrukciója, így a strandfürdő felújítása 2018-ra készülhet el.
„Az a cél, hogy egy vizes élményparkot hozzunk létre a strandfürdő területén, mely képes kielégíteni a debreceniek igényeit, és a turisták számára is vonzó, ezáltal élénkítő hatása lehet Debrecen turisztikai életére. A most bemutatott tervek nem egy az egyben valósulnak meg. Az volt a célunk, hogy ötleteket, jó elgondolásokat merítsünk a pályaművekből a fejlesztéshez. Nagyon érdekes kérdés és egyben kihívás is, hogy húsz kilométerre Hajdúszoboszlótól milyen típusú strandfejlesztésben gondolkodjunk. Úgy gondolom, itt jó ötletek születtek, s néhány év múlva egy nagyon egyedi strandfürdője lesz Debrecennek" – nyilatkozta Papp László polgármester.
Az ötletpályázatra beérkezett legjobb pályaműveket bárki megnézheti, azokat ugyanis kiállították a Kölcsey Központ folyosóján.
Forrás és kép: turizmus.com