Kézműves foglalkozásokkal, vásárral, flashmobokkal, táncházzal, kulturális műsorokkal és fényfestéssel várja idén is a látogatókat az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű ünnepi sorozatt.
A Szent István-bazilikához látogatók a foglalkozások és programok mellett számos ingyenes koncertet hallgathatnak meg a bazilikában, illetve ismét használhatják a 200 négyzetméteres korcsolyapályát vagy válogathatnak a gasztronómiai kiállítók széles palettájáról, akik a hagyományos street food ételek mellett laktóz és gluténmentes fogásokkal is készülnek - áll a program közleményében.
Idén is megszervezik a közkedvelt, monumentális, 3D hatású fényfestést, amellyel a bazilika hatalmas homlokzatát megvilágítva vonják be a karácsonyi forgatagba a templomot.
A vásár és a programok mellett a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet újra várja az adományokat is, akiknek idén minden standon lehetőséget biztosítanak arra, hogy készpénzzel és bankkártyával is adakozhassanak a segélyszervezet Szeretet.Éhség kampánya számára.
A rendezvény nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, ezért a dekorációhoz kizárólag energiatakarékos LED izzókat használnak, az eddiginél is több szelektív hulladékgyűjtő szigetet helyeznek ki a rendezvény egész területén, a gasztro kiállítók csupa speciális, lebomló étkészlettel és poharakkal dolgoznak, illetve a korcsolyapálya felállításakor nem fogyasztanak energiát a jég hűtéséhez, hiszen a pálya speciális műanyagból készül el.
Forrás: turizmusonline.hu
Kép: programturizmus.hu