A kártyák három zsebében a 2013-ban feltöltött 67,8 milliárd forintból még 1,47 milliárd forint várja, hogy tulajdonosaik valamilyen szabadidős tevékenységre, szállásra, éttermi fogyasztásra elköltsék
A Nemzetgazdasági Minisztérium ismét felhívja a figyelmet a SZÉP Kártyákra 2013-ban utalt összegek május 31-i lejárati időpontjára. A két éve kapott juttatásokat e hét végéig lehet felhasználni, utána a kártyakibocsátó bankok a lejárt összeget visszautalják a munkáltatóknak. A 2013-ban feltöltött 68 milliárd forintból egy hónappal ezelőtt még 2,6 milliárd várt elköltésre a számlákon, az azóta eltelt időszakban ebből több mint egymilliárd forintot költöttek magukra a kártyabirtokosok
Azoknak a kártyabirtokosoknak, akiknek a szálláshely zsebben lévő keret elköltésére a most következő hétvégén már nincs lehetőségük, számukra megoldás lehet egy későbbi nyaralás előzetes internetes lefoglalása, vagy egy később igénybe vehető voucher megvásárlása.
A tavalyelőtti 68 után tavaly 76 milliárdot, idén várhatóan ennél is többet töltenek fel a cégek dolgozóik kártyáira.
Forrás: turizmus.com